Szerző: Molnár Szabolcs
szervezetfejlesztő
Egyre több „csapból az folyik„, hogy a hazai kkv-k generációváltás hulláma itt van a küszöbön. A rendszerváltás során alapított vállalkozások tulajdonosai ugyanis most lépnek tömegesen abba a korba, amikor is ideje lenne végre átadni valakinek a kilincset.
Szerencsés esetben van kinek, aki még ráadásul szeretné is tovább vinni a családi vállalkozást. A továbbiakban tételezzük fel ezt az áldásos helyzetet, habár tapasztalataink szerint az esetek többségében sajnos ez nem így van.
A fentiek tükrében teljesen érthető, hogy hazánkban nincs nagyszámú követendő minta a generációváltásra. Néhány vállalkozásnak már sikerült, ott már a második generáció faragja tovább az életművet. Hol van azonban mindez a nyugati országok tapasztalataihoz képest, ahol nem ritkák a több generáción átívelő, akár több száz éves vállalkozások? Az 1400 évig működő japán vállalkozás persze továbbra is extrém példa.
Egy ilyen környezetben, ahol a többség csak tapogatózik, könnyen szárnyra kapnak, beégnek tévesen értelmezett fogalmak, mint például a családi alkotmány. „A mágikus, megsárgult papirusztekercs, amely nélkül nem létezhet generációváltás és nem is család az olyan, amely nem készítette még el a sajátját„.
Sok vállalkozóval találkoztunk már, akiket komolyan frusztrál az a helyzet, hogy hónapok, évek óta dolgoznak a saját alkotmányukon és azon kívül, hogy egyre nagyobb port kavarnak a családtagok között ezek a beszélgetések, igazából nem tudnak érdemi eredménnyel szolgálni. Miért van ez? Velünk van a baj? – kérdezik sokszor. Azt hiszik, csak ők küzdenek ezzel, mert mindenki másnak már rég megszáradt a viaszpecsét az alkotmányán. Hát ez koránt sincs így!
Akkor mi a baj?
Lépjünk hátra pár lépést és nézzük meg madártávlatból, mit is jelent a családi alkotmány.
A dokumentum, amelyben a családtagok rögzítik az általuk és a vállalkozásuk által képviselt értékeket, a vállalkozás jövőképét, céljait, a családtagok jogait, kötelezettségeit, felelősségi köreit. Szerencsés esetben a család felismeri, hogy a tulajdonosi szerep és a cégvezetői szerep nem feltétlenül ugyanaz, így ezen szerepeket is jól elkülönülten taglalja a dokumentum. Azt azonban fontos kihangsúlyozni, hogy a családi alkotmány nem jogi dokumentum, azaz nincs semmiféle kényszerítő ereje. Nem kell hozzá sem ügyvéd – aki földi halandó által nehezen emészthető nyelven, paragrafus hosszúságú mondatokba fogalmazza a család gondolatait –, sem könyvvizsgáló, sem pap.
A túlmisztifikálás ellenére mindez egyszerűnek tűnik, de akkor mégis miért rekednek meg vele a családok? Nézzünk egy-egy lehetséges érzelmi gátat, mind az alapító, mint az utód szemszögéből.
Az egyik alapvető probléma, hogy a különböző generációk úgy próbálják megalkotni a vállalkozás jövőképét, hogy saját egyéni jövőképükkel sincsenek tisztában. Nagyon nehéz ugyanis válaszolni ezekre a kérdésekre: Mi a célom az életben? Miért van ez a vállalkozás? Mit akarok elérni az életemben ezen a vállalkozáson keresztül? Hiszen ne felejtsük el, a vállalkozás van a tulajdonosáért, nem pedig fordítva.
Tegyük fel, hogy az utódok tisztában vannak a saját jövőképükkel (ami valljuk be, nem kis feladat), viszont nem merik felvállalni a családtagjaikkal szemben, mert abban esetleg nincs benne a családi vállalkozás folytatása. Vagy az is lehet, hogy benne van, de annak eléréséhez gyökeresen más irányba kellene fejleszteni a vállalkozást, mint az alapító eredeti elképzelése.
Az elakadás másik oka lehet, hogy sokszor az alapítók szeretnék vasbetonba önteni akaratukat, ezt minden lehetséges dokumentummal megpróbálják bebiztosítani és ólomsúlyú pecséttel ellátni, hogy évtizedek múlva is olyan irányba menjen a vállalkozásuk, mint amit ők anno megálmodtak. Ilyen azonban nem létezik! A mai gyorsan változó világban még azt is nehéz megjósolni, mi lesz pár év múlva. Ráadásul az üzleti életben a hosszútávú túlélés záloga egyre inkább a rugalmasság, a szervezetek gyors alkalmazkodóképessége. Hogyan lehetne egy ilyen világban bármit is márványba vésni?
Mi a kulcs?
A követendő alapelvek, az alapvető értékek tisztázása a legfontosabb, amelyek a jövőben keletkező viharok során sarkcsillagként mutatják majd az utat az utódoknak. Az alapítók azokban az alapvető emberi értékekben, szociális mintákban bízhatnak csak, amelyek mentén a gyermekeiket nevelték. Ez az a gránittömb, amely biztosíthatja azt, hogy az életmű az alapító halála után is a megfelelő alapokon nyugszik majd.
Amennyiben a fentiekkel tisztában van a család, a családtagok egyéni jövőképeit át tudják beszélni, továbbá el tudják fogadni azok különbözőségét, akkor megszületett a közös nevező, amely alapjául szolgál annak a dokumentációs folyamatnak, amely a családi alkotmányban önthet végső formát. Ennek elkészítse az alapvető motivációk, frusztrációk, érzelmek tisztázása után már sétagalopp lesz, hiszen a családtagok így már nyíltan tudnak beszélni a technikai részletekről.
Mint oly sok mindennel kapcsolatban, a családi alkotmány esetében is igaz, hogy az oda vezető út sokkal fontosabb, mint maga a cél.
