- Apa, készen állsz arra, hogy nyugdíjasként ragyogj?
- Persze fiam, készen hát, csak még lezárom ezt a beruházást, amit tavaly elkezdtünk.
- De apa, arra már felvettünk egy beruházásvezetőt, képben van, jól csinálja, ott már alig van dolgod. Úgy volt, hogy anyával megcsináltatjátok a kisházat a telken és ott töltitek az ígéretes tavaszt, a forró nyarat és a színes őszt. Ezzel a projekttel mi újság?
- Igen, igen! Jó, hogy mondod, anyád beszélt a szakikkal, nemsokára kijönnek felmérni a helyet aztán gondolom adnak árajánlatot. Ezt anyád is remekül le tudja vezényelni. Nekem még úgyis az új pályázatos projektben kell a szakmai részt képviselnem, de az már csak pár hónap.
- De hát apa, ezt nem is értem, hogy miért mondod, a pályázatos projekt szakmai része már rég kész, azt az Imre és a Gergő viszik, mindenhol az ő aláírásuk szerepel, te hónapokon át jó alaposan felkészítetted őket, és a pályázatíró cég is azt mondta, minden sínen van.
- Akkor már csak az van hátra, hogy a transzferárakat a kapcsolt vállalkozásban kitisztázzuk, van jó néhány tevékenység, ahol a normákkal még nem készültem el és a kontrolling rám vár. Jó is, hogy emlékeztetsz, ezt a következő két hét alatt meg kell csinálnom.
- Most már igazán mérges leszek, apa!! A transzferárak már készen vannak, jóvá is hagytad őket és a kontrollerek már dolgoznak vele, mi ez az egész?
- Valóban, de a biztonság kedvéért újra akarom őket számolni, mert még 2005-ben, amikor technológiát váltottunk, nem biztos, hogy jól állítottam át a normakalkulációmat, és most, hogy kipakoltam az irodámat, megtaláltam a füzetemet, amiben minden részletesen benne van, ezért gondoltam, hogy átnézem a számokat. Akkor ezek szerint tényleg iparkodnom kell, a kontrollerek mindig olyan sürgetően kérnek mindent.
- Apa, ülj le egy kicsit ide. Arról volt szó, hogy a szép kerek 70. születésnapod után elmész és tényleg élvezed a nyugdíjas éveidet anyával együtt, aki már nagyon számít rád….
Az alapító egyre csak kerüli, hogy visszavonuljon? Feladatokat keres magának a cégében, olyanokat, amikre már rég felvettek képzett, alkalmas, megbízható munkatársakat? Mi az, ami nem engedi, hogy végre elkezdje megvalósítani a dédelgetett terveit? Mi van ezekkel az álmokkal?
A generációváltás során Önöknél is ismerős ez a helyzet?
Az alapító annyit beszélt már a visszavonulásáról. Itt az idő, most mehetne. Már mindent meg tudnak oldani a cégben nélküle.
És talán pont ez a gond. Hogy mindent meg lehet oldani nélküle. Az alapító, a megálmodó, a szülőatya nélkül. Az álmát, szellemi termékét valaki más viszi tovább. Ha valaki ifjúkorában bátran, netán vakmerően belevágott a vállalkozósdiba egy olyan korban, amikor ennek a műfajnak még nem volt hagyománya, és csinálta szívvel-lélekkel, teljesen odaadva magát a cégének, annak 25-30 év múlva nehéz hirtelen egy másik álom mellett elköteleznie magát. Talán sosem gondolta arra, hogy egyszer tényleg nyugdíjba kell mennie, és el kell elengednie a cégét.
Az alapítók nagy része, akiket volt szerencsénk a visszavonulásuk útján kísérni, így viszonyultak a cégükhöz. Teljes elhivatottsággal dolgoztak benne nap mint nap, hatvan-, hetven-, sőt néha nyolcvanpárévesen. Örök fiatalnak gondolták magukat. A cég utáni létre nem tudtak gondolni, ezért mindig hátra-hátra tekintettek, ahol még volt mit nézni: a céget, az életművüket, a kézzelfoghatót. Az utódok meg toporogtak és ambivalens érzésekkel viszonyultak a helyzethez: „menjen már végre apám nyugdíjaskodni, amíg egészséges és tudja élvezni az életet! Másrészt hagyjon már minket dolgozni, hiszen mi is tudjuk csinálni!”. És magukban még hozzáteszik halkan, hogy tán jobban is, mint apám…
Önnek is ismerős ez a szituáció? Ha ilyen élethelyzetben van Ön vagy hozzátartozója és szeretné látni a kiutat, keressen meg minket. Megmutatjuk, hogyan lehet ebből a helyzetből elmozdulni.
